Óvoda

Óvodánk 1963-ban épült és Nemesviden a Templom utca 5. szám alatt található. Szomszédságunkban jobbról a helyi Általános Iskola, balról a volt Industrie Elektrik üzem épülete, szemben pedig templom helyezkedik el.

Óvodánk évtizedekig a helyi iskola igazgatása alá tartozott. 2005 szeptemberében csatlakoztunk a Marcali Óvodai Központhoz, mint tagintézmény.

Óvodánk épülete megfelel a kor követelményeinek, annál is inkább, mivel 2014 nyarán nagy felújítás történt az épületen. Az összes külső nyílászáró cserélve lett, teljes belső festés, mázolás, és az előtér is új járólapot kapott.

Van egy tágas, világos csoportszobánk, öltöző helyiségünk, mosdó, ebédlő, tornaszoba és iroda.

Berendezésünk szép, bútorzatunk részben új, melyet pályázat útján nyertünk. Játékkészletünk, fejlesztő eszközeink megfelelőek.

Az óvoda épülete előtt egy szép előkert van, és a kertben szülői felajánlásból egy kis tavacska található. Az épület mögött van a játszóudvarunk.

Egycsoportos óvoda vagyunk, a beírt gyereklétszám jelenleg 23 fő. A gyerekek neveléséért, biztonságáért két óvónő és két dajka felel.

Nevelési Programunk alapját az Epochális Rendszerű Óvodai Nevelési Program adja, mely 1997-ben készült Debrecenben. Az epocha ciklust, ciklusosságot jelent. Ebben az esetben a matematikai és környezeti tanulás ciklusokra rendeződik, a ciklusok pedig témakörönként vannak kialakítva. Egy témakör több hétig, folyamatosan van jelen az egésznapi tevékenységben.

Programunk kiemelten foglalkozik a környezeti neveléssel, környezetvédelemmel.

Óvodánk szolgáltatásai: - logopédia, fejlesztő foglalkozások, gyógytestnevelés, - melyet a Marcali Egységes Pedagógiai Szolgálat munkatársai látnak el.

Elérhetőségünk: 30/6947179

Hungarian Croatian English German Russian

Somogyi hírek

louboutin pas cher chaussure louboutin pas cher louboutin soldes air max pas cher air max 1 pas cher air max 90 pas cher www.cpictfoad.fr air max femme pas cher air max homme pas cher air max pas cher nike air max pas cher www.thehouseradio.fr louboutin pas cher louboutin soldes louboutin pas cher louboutin soldes nike tn nike tn pas cher tn pas cher tiffany outlet online tiffany outlet louboutin pas cher louboutin soldes hogan outlet hogan outlet online scarpe hogan outlet tiffany outlet tiffany outlet italia hogan outlet hogan outlet online scarpe hogan outlet air jordan air jordan pas cher jordan pas cher air jordan site officiel